Ahol még a legpechesebb is díjat kap, a legnagyobb pedig kondérba kerül

A rosszra fordult idő, az eső és a júliushoz képest méltatlanul hideg idő sem rontotta el a jó hangulatot a Csengersima melletti, ám a szatmáriak által igen kedvelt Németi tó környékén vasárnap délelőtt. Tizenkét horgász tizenhét órán keresztül várt a nagy fogásra, a legnagyobb pedig a bográcsba került.

A szemerkélő esőben és őszies szélben Varga József régi ismerősként fogad. Mindenki el van foglalva valamivel, a két új jövevényt azért szemügyre veszik. Mint amikor vendég érkezik egy nagy családhoz. Házigazdánk rögtön gondoskodik róla, hogy némi kulturális tevékenységet is folytassunk a Németi tó partján és megkínál saját maga készítette mézes pálinkájával. A felelősség alól kibújni nem lehet, a kóstolás után aztán kiderül, hogy nem is érdemes!

A tizenkét horgász, többségük szatmár megyei, még javában pásztázza a vizet, a nagy fogásban reménykedve, amikor mi átesünk a bemutatkozó körön. Közben két bográcsból is ínycsiklandó illatok serkentik az ember étvágyát: az egyikben a kötelező halászlé, a másikban pedig kecskepörkölt fő.

Mikortól meddig tart a verseny, jön az első újságírói kérdés. „Tegnap este héttől ma délelőtt ...oh, épp most ér véget", mondja nevetve Költő Zoltán, Csengersima polgármestere. Akiről kiderül, hogy a természet, a jó társaság és elsősorban fia szeretete miatt van a tó partján. Ifjabb Költő Zoltán, aki alig 14 éves, már egy hatodik hellyel büszkélkedhet magyarországi országos csapatbajnokságon. Ennek a versenynek is ő a nagy esélyese. Az éjszaka folyamán egy 5,26 kilogrammos ponty akadt a horgára, ennél nagyobb halat senki sem fogott a tizenhét óra leforgása alatt. A fotógép legnagyobb sajnálatára ez az állat már a bográcsban rotyog, Zozót pedig „csak" egy 1,20 kilós ponttyal tudjuk megörökíteni.

A mérlegelés során aztán gyorsan kiderül, hogy a tucatnyi versenyző közül Zozó fogta a legnagyobb példányt és a legtöbb halat is, ezzel megnyerve a versenyt. A magyar bajnokságok és különböző versenyek megszokott résztvevője összesen 50 fajta csalival készült a versenyre. Ezek közül 7-8-at be is vetett - eredménnyel. Elmagyarázza, hogy hideg vízben inkább az édesebb, a melegben pedig inkább a büdösebb csalikra és etetőkre harapnak a halak. Miközben a horogméretek, az előkék sajátosságaiba igyekszik bevezetni a teljes mértékben laikus újságírót, mosolyogva és fejét csóválva hallgatja, hogy az ő korában anno mezei gilisztával és gombostűkkel törtünk a pikkelyesek életére...

A versenyen a második helyen Grebúr Sanyi bácsi végzett, aki megkapta a legidősebb résztvevőnek járó oklevelet is. Szintén „duplázott" Varga Bulcsú, aki a legfiatalabb résztvevőként a legkisebb halat is fogta a verseny során - na meg a második legnagyobbat is, de azért nem jár oklevél. Járt viszont a harmadik helyezett Májer Csabának valamint Hajdú Sándornak, aki a legpechesebb horgásznak bizonyult a verseny során.

A legpechesebb horgász mégis az volt, aki lemaradt a versenyről. Na meg a nagyszerű halászléről és a nem kevésbé ízletes kecskepörkölről.

A gyorsan megköttetett ismeretségek hirtelen megszakadtak, amikor távoznunk kell, mert hát vár a számítógép és a szövegszerkesztő program. Forró kézfogások, integetések, farokcsóválás - ezt mindenki kedvence, a labrador jegyeit magán viselő Csöpike produkálja. Ő sem akar kimaradni, mi pedig az autóban leszögezzük: tök jó, hogy mi sem maradtunk ki. A rossz idő, az eső és a júliushoz méltatlanul hideg szél ellenére is.